Kedves Látogató,

üdvözöllek a honlapon. Örülök, hogy benéztél hozzánk, ATLANTISZ EMLÉKEZETE, A LÉLEK JÁTÉKA oldalára.

Ha úgy döntesz eljössz játszani, kezdetét veheti egy kalandos utazás a saját érzés- és gondolatvilágod körül a társasjátékkal. Ehhez segítségedre lesz a játék mind a 927 színes kártyalapja, hogy átvezessen elakadásaidból erőforrásaidba!

Tudtad, hogy minden emléked, amit magadban őrzöl hatással van rád, és befolyásol?

Már az egészen korai magzati megtapasztalásaid, sőt őseid tapasztalatai is ott vannak eltárolva benned. A sok tudatos emlék mellett rendelkezel sok tudattalan emlékkel is. 

Ez a játék megkísérli a lehetetlent, - kártya lapjai segítségével - eléd tárja azokat a tükröket, melyekkel épp most a jelenben dolgod van. Itt megjelennek olyan dolgok, melyeket már tudtál, de a játék által megerősítést nyer; olyan dolgok, melyeket éreztél valahol mélyen, de sosem tudtad szavakba önteni és megfogalmazni;  és olyan dolgok is, melyekről fogalmad sem volt, mégis kihat a jelenedre. 

Minden játék egyedi, mivel minden játékos is az. 

A játék célja

hogy önismeretünk mélyüljön, hogy a lelkünk gazdagodjon felismerésekkel, megértésekkel, elfogadással és átkeretezzük ERŐVÉ azt, ami visszatart bennünket utunkon.

Egyszerre dolgozik a tudattal, érzéssel, képzelettel, és a megfoghatatlan transzcendenssel.

Egy egyedülálló önismereti és spirituális eszköz, amely egy teljesen új módon, játékosan segít megismerni önmagunkat.

 a belső fény útja

2020 MÁJUS 22-23-24

Tavaszi tábor - elvonulás Hollókőn

ahol megkíséreljük lelassítani az időt AZZAL, HOGY Kívülről - A VILÁGBÓL - BEFELÉ VESSZÜK AZ IRÁNYT.

TE IS ÚGY ÉRZED, HOGY TÚL SOK A KÖTELESSÉGED A HÉTKÖZNAPOKBAN?

Hogy az idő csak úgy kicsúszik a kezeid közül?

Az időérzékelés mentális és biológiai folyamatok összessége, amely során érzékelni tudjuk egy időtartam hosszát, valamint, hogy két dátum, vagy időintervallum egyenlő, esetleg különböző. Az idő múlásának érzékelése összefügg azzal, hogy mennyi új információt ér bennünket. Rohanó világunk jelenlegi sajátossága, hogy az időt folyamatosan gyorsulni tapasztaljuk, és a bennünket ért ingerek is egyre szaporodnak.

A játék 8 kártyatípussal dolgozik, melyeknek gondos funkciójuk van a játék során. Ebből egy csomag az ANGYALOK kártya pakli.
Ez most már önállóan is kapható!

Élet az Angyalokkal

Ha tudunk kérdezni és kérni, azzal kinyúlunk az Angyalok támogatása felé.

Az
ANGYALOK  KÁRTYAPAKLIT HAZAVIHETED OTTHONODBA.
Egyetlen darabja a játéknak, melyet játékmesteri képesítés nélkül is birtokolhatsz.
Ismerkedj meg a kártyával!

A játék összetettségét tekintve döntöttünk úgy,

HOGY A JÁTÉKOT SZAKKÉPZETT JÁTÉKMESTEREK GONDOS VEZETÉSÉRE BíZZUK.  ÍGY A JÁTÉKOS A JÁTÉKÉLMÉNY MAXIMÁLIS ÉLVEZETE MELLETT, TELJES BIZTONSÁGBAN ÉS PROFESSZIONÁLIS TERELÉSBEN RÉSZESÜL.

KI LESZ A KEDVENC JÁTÉKMESTERED?

A játék különlegessége, hogy rendszerszemléletre épül. Az AE MÓDSZERTANT kb. 30 önálló tematika ötvözésével alkottuk meg, melyek a játékban szinergiában vannak, és egymást erősítik. Több, mint 10 technika van elrejtve a kártyalapok sorai között.
Az önfejlesztés játékos és különleges formája.

 

A játékot MINDIG a játékmester vezeti!

Mint szolgáltatás vehető igénybe.

Szakképzett játékmesterek képzése

2020. mÁJUS

A lélek játéka történetek

OLVASD EL, MIT TANULHATTUNK EDDIG A JÁTÉK JÓVOLTÁBÓL

Vezessük végig, hogy mire is számíthatsz, ha leülsz játszani a Lélek játékával:

A varázslat bennünk van - vagy mégsem?

Hogyan veszítsünk el egy Nőt (Férfit) 5 pontban

Mások véleményének árnyékában

A szöges drót hálójában – avagy hogyan döntsek..?!

Vajon mennyire vagyok – erős – nő?

Önmagam vagyok, vagy a lehetséges valóm egy korlátozott vetülete?

A kritikus szülői minta margójára

1/4
Please reload

NEM EMELKEDHETSZ ANNÁL MAGASABBRA, MINT AMILYEN MÉLYRE ELŐTTE LEÁSNÁL

Formája asztali társasjáték, tartalma sokkal több annál:

A lélekről szól. A lélek emlékezetéről. Az érzelmeink rendszeréről.

A játék nyeresége, hogy témánkra magasabb tudatossági szintről fogunk rálátni, ami gyakran a megoldásainkat is elhozza életünkbe.  Önállóságot, felelősségvállalást tanulhatunk általa. Lerakva illúzióinkat és konfliktusainkat egységélménybe kerülünk önmagunkkal és embertársainkkal. Lelki szabadsággal teljesedünk ki. Természetes módon hangolódunk játék során a szeretet elfogadására és áramoltatására. 
A ÉLETED BÁRMELY TERÜLETÉT
fejlesztheted a játék segítségével.
Játssz egyet, ha:
  • jobb viszonyba szeretnél kerülni önmagaddal, embertársaiddal, pároddal, világgal
  • valamilyen testi - lelki tünetedre néznél rá szívesen
  • keresed a helyed a világban
  • több pénzre, lehetőségre vágysz
  • karrieredben akadtál el, kiégés veszélye áll fenn
  • egyedül érzed magad a világban
  • társra vágysz
  • érzelmi intelligenciádat fejlesztenéd
  • haragszol a múltad miatt és szívesen megbocsátanád (önmagadnak, valakinek, a sorsnak)
 
NÉZZ RÁ JÁTÉKOSAN MI ÁLL ÖRÖMÖD,
SZERETETEd, kiteljesedésed ÉS BOLDOGULÁSOD ÚTJÁBAN!

HA KÉSZEN ÁLLSZ, KEZDETÉT VEHETI EGY MÉLY LELKI MEGMÁRTÓZÁS

A "LÉLEK ÖSVÉNYÉBEN"

Vajon  téged  melyik  útra  terelne  a  játék?

 

TÁRD FEL REJTETT MÉLY LELKI ÖSSZEFÜGGÉSEIDET

A témát és lelked tapasztalatát te hozod, minden mást a játék és a játékmestere bocsát rendelkezésedre

A játék mai, XXI. századi energiákhoz alkalmazkodott.
Mai modern életvitelű ember problémáihoz. A terjedelme és bölcsessége származik egy magasan fejlett, letűnt civilizáció ihletéből.

Feltár
Megértet
Elfogadtat
Átalakít
  • Facebook Social Icon
  • Google+ Social Icon
  • YouTube Social  Icon
  • Pinterest Social Icon

ATLANTISZ EMLÉKEZETE A lélek játéka

  • Facebook Clean
  • White Google+ Icon
  • Flickr Clean

© 2016 by Laura Salamon. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now