top of page

Kedves Látogató,

üdvözöllek a honlapon. Örülök, hogy benéztél hozzánk, ATLANTISZ EMLÉKEZETE, A LÉLEK JÁTÉKA oldalára.

Ha úgy döntesz eljössz játszani, kezdetét veheti egy kalandos utazás a saját érzés- és gondolatvilágod körül a társasjátékkal. Ehhez segítségedre lesz a játék mind a 927 színes kártyalapja, hogy átvezessen elakadásaidból erőforrásaidba!

Tudtad, hogy minden emléked, amit magadban őrzöl hatással van rád, és befolyásol?

Már az egészen korai magzati megtapasztalásaid, sőt őseid tapasztalatai is ott vannak eltárolva benned. A sok tudatos emlék mellett rendelkezel sok tudattalan emlékkel is. 

Ez a játék megkísérli a lehetetlent, - kártyalapjai segítségével - eléd tárja azokat a tükröket, melyekkel épp most, a jelenben dolgod van. Itt megjelennek olyan hatások, melyeket már tudtál, de a játék által megerősítést nyer; olyanok, melyeket éreztél valahol mélyen, de sosem tudtad szavakba önteni és megfogalmazni, és előbukkannak olyan dolgok is, melyekről fogalmad sem volt, mégis kihat a jelenedre. 

Minden játék egyedi, mivel minden játékos is az. 

A játék célja

hogy önismeretünk mélyüljön, hogy a lelkünk gazdagodjon felismerésekkel, megértésekkel, elfogadással és átkeretezzük ERŐVÉ azt, ami visszatart bennünket utunkon.

Egyszerre dolgozik a tudattal, érzéssel, képzelettel, és a megfoghatatlan transzcendenssel.

Egy egyedülálló önismereti és spirituális eszköz, amely egy teljesen új módon, játékosan segít megismerni önmagunkat.

42891222_314258505830690_747959209608557
Landgraf Arnold1
mosolygós irénke.jpg
Ildifotó.jpg
Klaudia foto.jpg
atlantisz emlekezete
Betty-350x424.jpg
Jakabfi Zsuzsi.jpg
Várdai Gabi132A1288.jpg
AE alkoto sl.png

JÁTÉKMESTEREINK

Mona.jpg
lengyel péter.png
kép rólam Olivér keresztelőjén (1).JPG

A játék összetettségét tekintve döntöttünk úgy,

HOGY A JÁTÉKOT SZAKKÉPZETT JÁTÉKMESTEREK GONDOS VEZETÉSÉRE BíZZUK.  ÍGY A JÁTÉKOS A JÁTÉKÉLMÉNY MAXIMÁLIS ÉLVEZETE MELLETT, TELJES BIZTONSÁGBAN ÉS PROFESSZIONÁLIS TERELÉSBEN RÉSZESÜL.

KI LESZ A KEDVENC JÁTÉKMESTERED?

A játék különlegessége, hogy rendszerszemléletre épül. Az AE MÓDSZERTANT kb. 30 önálló tematika ötvözésével alkottuk meg, melyek a játékban szinergiában vannak, és egymást erősítik. Több, mint 10 tanfolyamnyi anyag van elrejtve a kártyalapok sorai között.
Az önfejlesztés játékos és különleges formája.

 

A játékot MINDIG a játékmester vezeti!

Mint szolgáltatás vehető igénybe.

Szakképzett játékmesterek képzése

2020. mÁJUS

NEM EMELKEDHETSZ ANNÁL MAGASABBRA, MINT AMILYEN MÉLYRE ELŐTTE LEÁSNÁL

silhouette-white 3087517_960_720.gif

Formája asztali társasjáték, tartalma sokkal több annál:

A RÓLAD szól. A zsigeri emlékeidről. Az érzelmeid rendszeréről.

A játék nyeresége, hogy témánkra magasabb tudatossági szintről fogunk rálátni, ami gyakran a megoldásainkat is elhozza életünkbe.  Önállóságot, felelősségvállalást tanulhatunk általa. Lerakva illúzióinkat és konfliktusainkat egységélménybe kerülünk önmagunkkal és embertársainkkal. Lelki szabadsággal teljesedünk ki. Természetes módon hangolódunk játék során a szeretet elfogadására és áramoltatására. 
56973977_2974132075945223_49150343573384
Életkerék-AE.png
Az ÉLETED BÁRMELY TERÜLETÉT
fejlesztheted a játék segítségével.
Játssz egyet, ha:
  • jobb viszonyba szeretnél kerülni önmagaddal, embertársaiddal, pároddal, világgal
  • valamilyen testi - lelki tünetedre néznél rá szívesen (ez nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást, csak kiegészítheti azt.)
  • keresed a helyed a világban
  • több pénzre, lehetőségre vágysz
  • karrieredben akadtál el, kiégés veszélye áll fenn
  • egyedül érzed magad a világban
  • társra vágysz
  • érzelmi intelligenciádat fejlesztenéd
  • haragszol a múltad miatt és szívesen megbocsátanád (önmagadnak, valakinek, a sorsnak)
 
NÉZZ RÁ JÁTÉKOSAN MI ÁLL ÖRÖMÖD,
SZERETETEd, kiteljesedésed ÉS BOLDOGULÁSOD ÚTJÁBAN!

HA KÉSZEN ÁLLSZ, KEZDETÉT VEHETI EGY MÉLY LELKI MEGMÁRTÓZÁS

A "LÉLEK ÖSVÉNYÉBEN"

Vajon  téged  melyik  útra  terelne  a  játék?

 

TÁRD FEL REJTETT MÉLY LELKI ÖSSZEFÜGGÉSEIDET

A lélek játéka történetek

OLVASD EL, MIT TANULHATTUNK EDDIG A JÁTÉK JÓVOLTÁBÓL

A témát és lelked tapasztalatát te hozod, minden mást a játék és a játékmestere bocsát rendelkezésedre

A játék mai, XXI. századi energiákhoz alkalmazkodott.
Mai modern életvitelű ember problémáihoz. A terjedelme és bölcsessége származik egy magasan fejlett, letűnt civilizáció ihletéből.

Feltár
Megértet
Elfogadtat
Átalakít
  • Facebook Social Icon
  • Google+ Social Icon
  • YouTube Social  Icon
  • Pinterest Social Icon
bottom of page