Vannak helyzetek, amikor döntésre kényszerülsz. Egy olyan játszmában, amelyben nincsenek jó döntések, mert nem lehet sérülések nélkül megúszni. Mindegy, hogy a helyzet alapja munkahely, párkapcsolat, vagy lakókörnyezet, szöges drótként vág a lelkedbe a kényszer. Szinte már húsig mar, emészt, és teljesen felőröl.
Választani kell.
Elkezded mérlegelni a dolgokat. Mi az a pozitívum, ami miatt maradnál: az elmúlt évek történései, a hozott és kialakított értékek sokasága, a teljes valód. Hiszen az, aki vagy, azért olyan, amilyen, mert ezt az utat jártad – akár – évekig. Minden múltbeli cselekmény ehhez a pillanathoz vitt, ám az eltelt idő, és a fejlődés folyamata nem megtagadható. Minden korábban hozott döntés téged szolgált, az előrejutás része volt. Nem spórolható meg egyetlen lépés sem.
A tudatos éned már tisztában van vele, hogy a helyzet, ami kialakult, nem tartható tovább. Minden fél érdeke sérül, mindenki szenved a dróthálóban, ki az egyik, ki pedig a másik oldalán. Elméletek és hiedelmek sokasága gyártódik le a fejedben nap, mint nap.
Tehettem volna másként?
Kérdezhettem volna korábban?
Beszélhettem volna világosabban?
Lehettem volna támogatóbb, lojálisabb?
Idomulhattam volna jobban?
Ám a kérdésekre kapott válaszok sosem visszafelé, hanem előre mutatnak. Az elkövetett hibák, a meg nem fejlődött szintek ordító szakadékként ásítanak a jelen és a jövő között. Te pedig ott állsz kifosztottan, vergődsz a tehetetlenségben, és nem tudod melyik ujjadba harapj. Abba, amelyik a múltba visz, és emléket állít annak, aki már nem vagy.. netalán abba, amelyik a jelenedben lüktet fájón, vagy abba, amelyik már a továbblépésen morfondírozik?
Azt gondolod, hogy a tényleges döntés halogatása, a ’nem döntés’ a legkíméletesebb. Hiszen akkor csak neked rossz, minden más elem konzerválásra kerül. Ám ez egy hatalmas illúzió. Egy olyan helyzetben, ahol már minden arra visz, hogy válassz, az összes terület sérül. A konfliktusnak szerteágazó elemei vannak, okok és okozatok alkotják, és a rendszer egészében sérül, hiszen egyetlen alkatrésze kihat a teljes működésre.
Ez egy nagyon nagy felelősség. Nyomasztó, fájdalmas teher. Végigvezetni a rendszeren a teljes struktúrát, hogy a te mozdulásod hova juttatja el majd a szervezetet: kínszenvedés. Egy személyben vagy károkozó és elszenvedő. A félelem és az aggódás gúzsba kötöz, és pusztán akaraterővel éled a mindennapokat. A korábbi döntésekbe kapaszkodsz: „meghoztam, kiállok mellette”. A mögöttesben pedig ott tombol: akkor is, ha beledöglök.
A döntéseket mindig a pillanatnyi állapot szerint hozzuk. A jelen tudásszintje és információi alapján. De az idő előrehaladtával ezek változnak. A személyiségünk és a tudásunk is fejlődik. Nem érdemes megbánni a korábbi döntéseket, ám szabad és szükséges őket felülbírálni. Azok a döntések, amik már nem szolgálnak, csak hátráltatnak. Tisztelettel el kell ismerni létjogosultságukat, megköszönni az általuk bejárt utat, és fejet hajtani az előtt, hogy ezt már meghaladtuk. Már máshol, máshogy járunk. Már más léptékek varázsolnak el, már más világok érdekelnek és gyönyörködtetnek. Ettől az elmúlt nem lesz kevésbé fényes, és nem lesz kevésbé fontos.
Pontosan az lesz, ami mindig is volt: egy láncszem a folyamatban. A folyamatban, ami maga az élet. Nem élhetjük csukott szemmel mindig ugyanazt, csak mert abban már komfortosak vagyunk, mert annak már ismerjük minden zegzugát, és tudjuk mi várható – nem túl jó, de arra már van minta, kezelhető, szinten tartható.
A döntés fájdalmas, és nehéz. A legfontosabb az benne, hogy önmagad maradhass. A saját értékrendszered és elveid mentén. Olyan gyengéden és határozottan, amilyen csak te tudsz lenni. Hiszen te ismered a szervezet minden elemét, és saját magad is a legjobban. Te tudhatod, hogy ha te rendben vagy, a rendszer minden eleme szintén elbírja a terheit. Mert bízol bennük, és mert szeret(t)ed őket. Nem vállalod át tőlük a teljes felelősséget, de tudatosítod a sajátodat. Ha te mozdulsz, a rendszer is fejlődik.
A döntés a kapuban van. Az is a te választásod, ha hagyod, hogy mások tegyék meg helyetted.
A döntés mindig annak a folyamatnak a lezárása, amelyben tudatosítottad, hogy mi az, amit tehettél volna másképp, mi az, amit ebből továbbviszel, és mi az, amit felismertél. Feltárod és feldolgozod az információkat, melyből lesz egy olyan adathalmazod, ami kirajzolja: mi az, ami téged (hiszen nem feleded el, hogy ha te rendben vagy, az szolgálja a szervezet érdekeit) boldogabbá tesz. Ha ezt megláttad, akkor már könnyebb lesz kimondani azt, amire szükséged van.
Miután megszületett a döntés, nem lesz egyszerűbb azonnal. Lehet, hogy az elején nehéz lesz.
Ám az már egy építkezés. Vagy a régi tatarozása, vagy egy új alapokon nyugvó másik. A tehetetlenség energia megszűnik, és előremutató, létrehozó motivációvá válik.
Egyik sem új élet. Hanem a jelenlegi folytatása.
Stancsics Klaudia, játékmester tollából
Atlantisz emlékezete, a lélek játéka részére
Kövesd oldalunkat a Facebookon is!
Olvass tovább: