Gyere közel! Vagy maradj távol?

Updated: Aug 26


„Erős vár áll a pusztaságban, az erődítmények minden pozitív és negatív tulajdonságaival. A lőréseken néha átsejlik a fény, látszik, hogy van benne élet, de nem lehet belátni. A várúrnőt ritkán pillantani meg a falakon kívül. Időnként látogatók érkeznek, a felvonóhíd rövid időre lecsapódik, a vendég beslisszol, aztán az ajtó ismét elzárja az építmény bejáratát. Gyakran hónapok telnek el mindenféle mozgás nélkül. A külvilág már hozzászokott a különös lakóhoz, személye köré meséket misztifikálnak, azt suttogják róla, hogy valamiféle csodalény – megtiszteltetés a közelében lenni, az érintése gyógyít. Amikor látják, oly szép, oly kedves, oly segítőkész, olyan végtelenül megnyugtató.

Pár napja a hölgy elhagyta a várat, majd néhány óra elteltével lóhalálában tért vissza, aprócska lábai gyorsan hagyták maguk mögött a távot, ahogy rohanvást érkezett. Az ajtó döndülve zárult be utána. Kisvártatva feltűnt a falak alatt egy látogató. Ám a felvonóhíd nem csapódott le. A – feltételezhetően hívatlanul – megjelent órákig kért bebocsátást, a falak nem feleltek. Odabentről nem hallatszódott ki semmi, ezúttal fények sem táncoltak a csendet ordító lőrés-ablakokból. A várúrnőnek nyoma sem látszott. Eljött az éjszaka, és tovatűnt a következő nap. A vendég továbbra is a vár tövében táborozott, és immáron nem kért bebocsátást – követelt. Válasz továbbra sem érkezett.

Az ajtó túloldalán, az ostromlóéval teljesen azonos pózban és testtartással a herceglányka rémüldözött. Finom ruhácskája elszakadt a menekülős sietségben, és teljesen bepiszkolódott. Fáradtnak, éhesnek, és reménytelennek érezte magát, ám a világért sem adta volna fel kényelmetlen pozícióját. Kívülről rémisztően tompán érkeztek a hangok, tenyere olykor vágyakozón tapadt a vastag bejáratra, mely elválasztotta őt attól a személytől, kinek társaságára oly nagyon áhítozott.”

A konfliktus, mely gúzsba köt bennünket, az valójában a félelmen alapul. A múltbéli sérelmek, elszenvedett fájdalmak kivetülése azt az érzést kelti, hogy el kell zárnunk magunkat a külvilágtól – mert ha eddig bántottak, akkor továbbra is mindenkitől erre számíthatunk. Ezzel önmagunkat ítéljük magányra, felhúzzuk a falakat, és azok mögül tekintünk – vágyakozva – a külvilágra. Ülünk az éteri csendben, és szépen lassan felépítjük azt a téves eszmét, hogy ránk nincs is szükség, hiszen senki ránk se nyitja a – bezárt – ajtót. A végtelen kétségbeesésben nem látunk túl a gondosan komponált falakon: valójában lehetőséget sem hagytunk a bejutásra. Ott kuporgunk az ásító csendben, olykor az ajtóra tapadva, melyen túl ott az áhított kapcsolódás. Ha ez tudatossá válik, akkor legyártjuk a következő védelmi vonalat: „ha akarna, bejutna”. A vággyal, hogy küzdjön meg értünk a világ, valójában külső megerősítésre várunk: oly fontosak vagyunk, hogy értünk áldozatra is képesek. Egy idő után már nem is látunk meg másfajta kapcsolódást, folytonos – drámai – visszajelzésekre kényszerítjük a külvilágot. Azonban abban a pillanatban, hogy megérkezik a visszacsatolás, és bejutnak a védelmi vonalak mögé, halálra rémülünk. Hiszen megtámadtak, betörtek, ez az agresszív viselkedés arra utal, hogy ’lám-lám’ jogosan védjük magunkat. Eszeveszett menekülésbe fogunk, és hagyunk mögöttünk romba dőlni mindent, amit addig sikerült felépíteni. Visszahúzódunk a biztonságos sötétbe, és ismételten belesüppedünk az önsajnálatba: a világ nem ért minket, és nem tudja mire van szükségünk; nem ismeri el csodálatos lényünket, nem értékeli erősségeinket, nem támogatja törekvéseinket.

Lássuk meg, hogy elvárásaink ellentmondásosak. Nem lehet úgy közel lenni, hogy közben távol maradunk. A külvilág nem érti az elvárásainkat, mert nem él a bőrünkben, csak a visszajelzéseinkre támaszkodhat. Ahhoz, hogy kellőképpen meg tudjuk fogalmazni, és kommunikálni a vágyainkat, ismernünk kell belső mozgatórugóinkat. Gondoljuk végig, hogy hol sérült az ősbizalom, mely események vezettek a falak felhúzásához, és oldjuk ki ezeket a traumákat. Muriel arkangyal segít az önmagunk iránt érzett feltétel nélküli szeretet elérésében. Ha a minket fenyegető blokkok feloldódtak, már lehetőségünk van szeretetből dönteni a jövőt illetően.

Szabad nekem félelem nélkül, boldogan és teljes megéléssel létezni.

Stancsics Klaudia tollából

Atlantisz emlékezete, a lélek játéka részére


18 views

ATLANTISZ EMLÉKEZETE A lélek játéka

  • Facebook Clean
  • White Google+ Icon
  • Flickr Clean

© 2016 by Laura Salamon. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now