Van olyan helyzet...

September 1, 2018

 

Vannak helyzetek az életben, a napokban, amikor magunk sem értjük, miért úgy reagálunk, mint ahogy. Benyomódik egy gomb, szoktuk mondani, de, hogy a gomb eredete mi, azt nem tudjuk, mert nem értjük. Miért irtózik az egyik ember a bogaraktól, kígyóktól, míg a másik simogatja? Miért borzadok, a szemétkupacok láttán, a lomtalanításkor, pedig sokszor magam is újrafelhasználó alkotó vagyok? Miért húzom be a nyakam, ha más üvöltözik a társával a metrón, félve, hogy engem is ér az atrocitás, miért hullik a könnyem, ha a filmekben anya megöleli a lányát? Miért nem bírom nézni, ha a főhős kiáll az ablak peremére a filmben, netán ott sétál, pedig tudom, hogy filmet nézek? Miért forog a gyomrom, a ki nem teregetett ruhakupac láttán? És még sorolhatnám, és ezek csak az én fóbiáim.

Aztán, amikor felbukkan egy emlék, egy film kapcsán. Egy fel nem dolgozott emlék, amelyet ugyanúgy titkoltam, mint a film hőse.

Láttam egy filmet. Ajánlom megnézésre, mindazoknak, akik még nem látták.

A címe: A történet.

Jennifer Fox amerikai filmrendező, producer, dokumentumfilm rendező, a saját életét, a saját gyermekkori abúzusát dolgozza fel a filmben, illetve, a filmkészítés öt éves ideje alatt, azt az utat mutatja meg, hogy hogyan lehet 44 évig eltakarni önmagunk elől is, és viselni a következményeit a fel nem dolgozott traumáknak.

És, akkor még az előző életes megtörtént traumákról nem is beszélek, amelyekben, vagy hiszel, vagy nem, de létező, és előbukkanó gomb-nyomogatók azok is.

A film kapcsán előjött emlék, tizenkét éves korombéli, amikor anyámék egy nyáron két idegen helyre is elküldtek „nyaralni”. Az egyik Boconád, mely erőteljesen beírta magát az emlékeim körébe, már a halállal és a halottakkal való kapcsolatomban, másik, pedig egy rózsadombi ismeretlen környezet.

Nem szenvedtem olyan mély sebet, mint a filmbéli hősnő, – bár kinek, milyen mély a seb, csak akkor derül ki, amikor nyomógombként előkerül, ؘ– talán nem olyan mélyet, mint két nekem nagyon fontos barátnő, aki mesélt gyermekkori traumáiról a családon belül.

Mégis, tudom azt, hogy sosem mertem róla beszélni.

A sok évvel idősebb fiú, a háziak fia meg is fenyegetett anno, hogy ne merjek beszélni arról, ami az indiánsátorban, „játék közben” történt, a „törzsfőnök”, vagyis ő, és a többi indián – a lányok, akik egyenként voltak beidézve a főnök sátrába – között.

A történetet mélyen eltemettem, nem tudom, mi is volt az igazi ok, miért nem beszéltem róla később sem, és nem mondtam el soha az anyámnak, akkor sem, amikor több, mint harmincöt évvel az eset után az emlék előtört, felbukkant a mélyből, és most, pedig újra, ötvennégy évvel később, a Jennifer Fox film kapcsán.

Az Atlantisz Emlékezete. A lélek játéka spirituális önismereti társasjáték segíthet, ha bármikor felbukkan egy ilyen emlék, amely akadályozhatja az önszeretetedet, a szexualitásod teljes megélését, a belső gyermeked magadhoz ölelését, az élő, vagy elhalt szülővel való viszony erősítését.

Mert nem vagy hibás!

Nem TE vagy a hibás!

Ha megtörtént veled, ha megéltél egy ilyen, vagy bármilyen helyzetet, abúzust, amikor kihasználták a gyermeki létedet, a lélek sikít, és fájdalmában, azt hiheted, hogy azért sikít, mert hibásnak érzi magát, ezért az emléket, a fájdalmat, a megaláztatást, az értetlenséget, eltemeted, és ezzel egy nyomógombot csinálsz az életedben. Amely a méltatlan női helyzetekben jelez, és bezár, amely az agresszív helyzetekben, még akkor is, ha nem a te történeted, menekülésre késztet, amely nem egyenlő erőviszonyoknál, menekülésre, félelemre, önpusztító magatartásra késztet.

 

A JÁTÉK SEGÍTHET, HOGY EZEKET A TRAUMÁKAT FELDOLGOZD, ELFOGADD MAGAD, ÉS ÉLD TOVÁBB AZ ÉLETED CSODÁS FÉNYLŐ EMBERI LÉNYKÉNT.

 

Rónai Kata, játékmester tollából

Atlantisz emlékezete, a lélek játéka részére

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Featured Posts

Levél dédimamához - egy dédunoka lélek emlékezete

August 5, 2018

1/3
Please reload

Recent Posts