top of page

TE IS ÚGY ÉRZED, HOGY TÚL SOK A nyomás A környezetben?

Már eleged van a bezártságból?

Az időérzékelés mentális és biológiai folyamatok összessége, amely során érzékelni tudjuk egy időtartam hosszát, valamint, hogy két dátum, vagy időintervallum egyenlő, esetleg különböző. Az idő múlásának érzékelése összefügg azzal, hogy mennyi új információt ér bennünket. Rohanó világunk jelenlegi sajátossága, hogy az időt folyamatosan gyorsulni tapasztaljuk, és a bennünket ért ingerek is egyre szaporodnak.

MEGKÍSÉRELJÜK AZ ELVONULÁS NÉLKÜLI ELVONULÁST.

 

megnézzük, hogyan tudjuk lelassítani az időt, a zajt AZZAL, HOGY Kívülről - A VILÁGBÓL - BEFELÉ VESSZÜK AZ IRÁNYT, a lelkünkhöz.

 

tÉMáNK A MEDITÁCIÓ, TÖLTŐDÉS, BEFELÉ FIGYELÉS KÖRÉ ÉPÜL.

a belső fény útja

101984468-stock-vector-buddhist-symbol-f

ELVONULÁS - összejövetel, aTLANTISZ EMLÉKEZETE

A LÉLEK JÁTÉKA SZELLEMÉBEN

Egyetlen hely létezik, ahol az idő és csend átértékelődik,

mégpedig az időtlen lelkünk birodalmában.

Az a hely, ahol rejtett képességeink, és multidimenziós lényegünk lakozik.

Ezért táborunk most az esszenciák és szimbólumok megfoghatatlan földjére terel bennünket. A létezés örömének forrásához.

Gyere, és járd be velünk ezt az ösvényt!

A ELVONULÁS ideje: 2020. Május 22-23-24.

1149 BUDAPEST   Kövér Lajos u. 61.

Ez a mostani helyzet mindenkiből kihoz valamit.

Az elvonulás témáját maximálisan a jelenhez igazítottuk. Egy minőségi idő-találkozóra számíts velünk és önmagaddal. Itt lehetőséged nyílik letisztázni magadban a jelen helyzet okozta belső kríziseidet és erőforrásaidat. Ki vagy te? Hol van a középpontod?

Ehhez hívjuk meg lelkünk varázslatát.

Várunk szeretettel!

Tekintettel a koronavírus helyzetre elengedjük HOLLÓKŐ mesés táját, nem utazunk Pest- megyén kívülre. Ugyanakkor lehetőséget biztosítunk egy kis önmagunkba vonulásra. Kiscsoportban dolgozunk.

 

Az összejövetel egyik célja, hogy olyan technikákban mártózzunk meg, melyek támogatják lelki kiegyensúlyozottságunkat és később is támogathatnak bennünket a mókuskerekünk kiszolgálása közben.

Meditálunk, esszenciákkal töltődünk. Az energiák és szimbólumok földjére érkezünk. Szigorúan szűk körben. Kapcsolódunk, egymásnak adunk figyelmet, szeretetet. Csökkentjük a stresszt, növeljük a koncentrációs képességeinket, könnyedebbé válunk. Megkeressük, hogyan tudunk a jelen megváltozott helyzetben kikapcsolódni, erőt meríteni a folytatáshoz. 

evening-chakra-meditation-buddha-ravens-

JELENLÉT

Amikor jelentudatosak vagyunk, teljes tudatossággal képesek vagyunk figyelmet szentelni annak, ami a jelen pillanatban van, anélkül, hogy ítélkeznénk, okokat keresnénk, vagy következtetéseket vonnánk le belőle. Vonjuk el gondolatainkat a múltról és jövőről, és figyeljünk arra, ami épp van! Ha rendszeresen gyakoroljuk a jelenbe való mentális belehelyezkedést, akkor könnyebben küzdhetünk meg a mindannyiunk életében jelentkező stresszel, szorongással, félelemmel, javítjuk koncentrációs képességünket, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életszemléletet és önképet alakíthatunk ki, és nagyobb önkontrollra tehetünk szert. 

deep-breath.jpg

LÉLEGZET

Amint tudatossá válunk a légzésünkre, az idő múlását is észre fogjuk venni. A légzés figyelésével nyugodt, koncentrált állapot érhető el, melynek során az agy intuitív jobb agyféltekéje esélyt kap arra, hogy a bal, racionális félteke által elemzett helyzetet más szempontból is értékelje. A bal és jobb agyfélteke együttműködése nyomán a világról, a problémákról, teljesebb, objektívebb kép alakul ki, és olyan helyzetekre is megoldást találhatunk, melyek már régóta konfliktust okoznak.

SZOKÁSOK MEGTÖRÉSE

Törjük meg a rutint!

Egyszerűen néha döntsünk úgy, hogy csinálunk valami egészen mást.

A feladat megvár.

Szoros teendők és határidők mentén hajlamosak vagyunk, mindent ugyanúgy és ugyanott csinálni. Ezért nagyon fontos megfigyelni és megtörni a rutint. Szokásainkat mi irányítsuk és ne fordítva, hogy a szokás vigye az életünket.

bd40b445679ab46d79de750af3c88a63.jpg

Ezek a fent említett technikák lehetővé teszik, hogy tudatosan hassunk a közérzetünkre. Táborunk alatt mindegyikből alkalmazni fogunk bőven!

Célunk, hogy gyengéden találjunk vissza belsőnk rejtett tartalékaihoz, rendelkezésünkre álló erőforrásainkhoz. Töltődünk, pihenünk, és fejlődünk egyszerre!

Olyan tartományokat célzunk meg, amelyekre gyakran szavak sincsenek,
csak maga a tapasztalás.

Játékos formában nyúlunk ki a láthatatlanhoz, tudatosítjuk képességeinket, és lehetőségeinket. Az úton önmagunk mesterévé válunk.

Mi lenne, ha önismereted a láthatatlan részeid megismerésével gazdagodna?

colorfull buddha.jpg

Ehhez le kell lassulnunk.

Esszenciákat, illatokat, és szimbólumokat veszünk magunkhoz.

Mi van akkor, ha

- kimerültek vagyunk

- a fáradtságon már nem segít az alvás

- több a feladat, mint az elvégzésére szánt idő

- nincs szabadidő

- úgy érezzük sodródunk

- nem tudunk mit kezdeni a megváltozott helyzettel

- erőtlenek vagyunk?

Ilyenkor meg kell állni!

Ha képesek vagyunk mégis megpihenni a minket ért elvárások között, akkor természetes módon visszakapcsolódunk az élet áramához, az élvezetekhez, a forráshoz. Ez lehetővé teszi, hogy más megoldásaink is legyenek, mint racionális elménk diktálta mód!

Teremtőerőnk, teherbírásunk kitágul.

A tábor lélekösvényének állomásai

A MESTER - ÉN

​Ezen az állomáson a rendelkezésemre bocsátott eszközökön, szimbólumokon, tükrökön keresztül megérthetem önmagam magasabb küldetését, rejtett lényegem potenciálját. Ez a tábor első állomása.

A REJTETT ESZKÖZÖK, KÉPESSÉGEK

​Ezen az állomáson szembesülök a saját képességeimmel, eszközeimmel, erényeimmel, lélekerőimmel. Ezek összességével teremtem életem, valamint tartalmazzák megoldásaimat. Ez a tábor második állomása.

A MEGOLDANDÓ FELADAT

​Ez a terület szimbolizálja a problémát, a karmát, a sorsot. Mindazt, amit meg szeretnék oldani.  Ez a tábor harmadik állomása.

AZ AJÁNDÉK

​Ezen az állomáson összeérik az előző három hatása és létre jön az ajándék. Ez az a láthatatlan esszencia, mely attól jön létre, hogy tapasztalok. Ez a tábor negyedik állomása.

Ez a tábor kikapcsolódással egybekötött önismereti, lelki utazás lesz, mely A TE LELKED köré épül. Biztosítjuk, hogy biztonságos környezetben, elzárva a külvilág zajától, egy hétvégén csak magadra fókuszálj - megérezd a csendet!

Az elutazás nélküli elvonulás péntek délutáni ismerkedéssel indul, szombaton intenzív energiákban való megmártózással, lelki fejlődéssel, változással teli programmal folytatjuk,  végezetül egy lazább - záró - vasárnapra számíthatsz. Közben mindenki hazatér aludni saját lakásába. Cél az, hogy olyan zsigeri tapasztalatokkal, energiákkal gazdagodj önmagadról, melyek a hétköznapokban is erőforrásként fognak támogatni. Még ebben a koronavírusos helyzetben is.

Töltődj, pihenj, és fejlődj egyszerre!

A tábor elmélyülést, lelassulást, fény szimbólumokat, esszenciákat, illatokat tartogat a számodra.

a játék üzenete:

"Nem juthatsz magasabbra, mint amilyen mélyre leásnál előtte”

szerkesztett.png

A tábor után

Másként fogsz önmagadra és képességeidre tekinteni

Közelebb kerülsz mesteri énedhez

Megismered a szimbólumok rád gyakorolt hatását

Hálás leszel magadnak az önmagaddal töltött időért

Örökbe kapod személyes lélek-szimbólumodat

Kipihentebb leszel

Amiért ajánljuk  

Rohanó világunkban nagyon nehéz meghallani lelkünk halk hangját. A fejlődéshez, önismerethez elengedhetetlen, hogy néha lelassuljunk - megérkezzünk belső csendünkbe. A sok - bennünket ért - hatás között kapcsolódni tudjunk a belső erőközpontunkhoz, és úgy töltődjünk.

Itt fedezhetjük fel fényünket.

 

Segítünk lelassulni, eltávolodni a hétköznapi dolgoktól

Csendet és időt teremtünk - önmagunkra

Megtapasztaljuk a képzelet és a szimbólumok hatalmát

Töltődünk, meditálunk, az energiákból és az érintésekből gyógyulunk

Intimitást, önbizalmat, önbecsülést, magabiztosságot, pozitív énképet erősítünk

Beleállunk a felelősségbe, döntéseinkbe, erőforrásainkba, lehetőségeinkbe

Szeretnék önmagammal tölteni egy kis időt

Két tréner 100%-os, értő és elfogadó figyelmét, valamint szakértelmét egész hétvégén.

Szakértőink

Amit ígérünk

Minden eszközzel arra fogunk törekedni, hogy képes légy változni és változtatni! Elfoglalni méltó helyedet a családodban!

Egy forradalmi új eszköz, valamint szimbólumok energetikai támogatását.

Salamon Laura

Önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner,

Atlantisz emlékezete megalkotója

16651542_10208821476481074_1508746322_o
Ildifotó.jpg

Lázár Ildikó

Család és rendszerállító, kineziológus, művészet terapeuta, játékmester

 

A közös célunk ezzel az elvonulással, hogy kicsit elvonuljunk, lelassuljunk. Megérkezzünk belső csendünkbe. Feltárjuk belső fényünket.

Megerősítsük magunkat azzal, amik vagyunk, lefejtve magunkról azt, amik nem vagyunk. Megerősödjünk a világ kihívásaivagalsz

Szeretettel várjuk mindazokat, akikre ráfér a pihenés, a kikapcsolódás és a töltődés.
Azokat akik elég bátrak és vállalkoznak egy olyan kalandra, ahol sokat meditálunk, szimbólumokat rajzolunk, energiákban fürdőzünk. Hagyjuk, hogy a tér és mező kihozza belőlünk a legjavunkat.

 

 

A rendszerszemléletű önismereti munka hol egyénileg, hol csoportosan zajlik, melyet

dinamikus gyakorlatokkal, a lélek játékával, kineziológiai alapokkal, szimbólumokkal, esszenciákkal gazdagítunk.

 
Mi hozzuk a szakértelmünket és tapasztalatainkat, teljes eszközkészletünket.
Kérjük, te hozd a nyitottságodat, hogy belemerülhess önmagad feltárásába.

Ez a tábor kötelező, ha úgy érezzük, kiégtünk, elfáradtunk, elfogytunk a hétköznapokban

Ha az alábbiak valamelyikét tapasztalom, ott a helyem a táborban

fáradtság
fásultság

kiégés
Erőszak
kiszolgáltatottság

magány
egy helyben toporgás

pánik

101984468-stock-vector-buddhist-symbol-f

Kimerültség

nehézség

nem becsültség

Szorongás

félelem

Élet-halál harc

kilátástalanság

egyedüllét

Az elvonulás IDŐPONTJA

2020. május 22-23-24

az elvonulás teljes részvételi díja

összesen 37 000 FT

 

Az ár tartalmazza az eszközök és a teljes foglalkozás díját

(péntek délutáni kezdet, szombat egész nap, vasárnapi lezárás) 

Jelentkezés akkor érvényes, amikor a részvételi díj kifizetésre került! A résztvevőket a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni.

A biztonság maximalizálása és a jelen koronavírusos helyzet miatt az "ott alvós" elvonulást újragondoltuk és megújítottuk. Péntek és Szombat este a foglalkozás után mindenki haza térhet saját ágyában aludni. Az étkezést is mindenki magának biztosítja. Frissítővel, rágcsával, gyümölccsel mi is megvendégelünk!

Feltételek
Helyszín

1149 BUDAPEST   

Kövér Lajos u. 61.

TEKINTS A KÖRNYEZETRE MINT EGY HARMONIKUS OSZTÁLYTEREMRE VAGY SZOBÁRA, AHOVÁ BIZTONSÁGOSAN ELVONULHATUNK, AHOL SZABADON FOGLALKOZHATUNK LELKÜNKKEL

Program

várható Program

*a változtatás jogát fenntartjuk

ÉRKEZÉS péntek

15:00 - 16:00    nyitókör  (Mi hozott az eolvonulásra?)

16:00 - 16:30    vezetett meditáció  (A nyitókör fényében.)

16:30 - 19:00    szimbólumok - életre keltése  Olyan fényszimbólum munka, mellyel töltjük az aurát, belemozdulunk az energiába Az első állomás

szombat teljes nap

9:00 - 10:00      nyitókör

10:00 - 11:30      saját egyéni szimbólum megalkotása, ráhangoló Meditáció  A második állomás, - mit érdemes tudni a szimbólumokról?

12:00 - 13:00     EBÉD (MINDENKI HOZ MAGÁVAL, MEG IS OSZTHATJUK EGYMÁSSAL)

13:00 - 14:00     Meditáció  Testérzetek, légzésgyakorlat, mélyítő, hangoló befelé figyelés, csend

14:00 - 15:00     csoportos és páros gyakorlat  Kapcsolódunk, energiák érzékelése, fogadása, továbbítása

18:00 - 19:00     ELCSENDESÜLÉS  A harmadik állomás, érleljük az eddig átélteket, összegzések, csendes munkák, átalakulások

(A foglalkozásokat folyamatosan csoportdinamikai elemekkel, természethez való kapcsolódással, tanításokkal, sétával fűszerezzük.)

zárás Vasárnap

9:00 - 12:00     csoportos záró foglalkozás  Az utolsó, a negyedik állomás - az ajándék

12:00 - 14:00    búcsú, LEZÁRÁS

 

Létezik egy játék -  A lélek játéka, amely Atlantisz emlékezetéből született, de a mai 21-ik századi energiákhoz alkalmazkodott, a jelenkor emberének szól. A játék segítséget nyújt abban, hogy egységélménybe kerülj önmagaddal, és megmozgatja rejtett erőforrásaidat, melynek hatására képes leszel változtatni életeden. 

Táborban való részvétel egy lehetőség, hogy tudatosítsd, amit a lelked kér tőled.

A táborban ott lesz velünk A JÁTÉK is, de most nem a dobókockáké és lépésmezőké lesz a főszerep! A játékkal meghívjuk elvonulásunkra a MEZŐT, ami segít a kiteljesedésünkben, egységre és szeretetre hangol bennünket.

A JÁTÉK bölcsességét bevetjük majd a - szabadon felhasználható - kártyalapjai segítségével.

Tanításokból garantáltan nem lesz hiány.

Tarts velünk...

  • ha vágysz a csendre

  • ha szívesen töltenél önmagaddal egy kis időt

  • ha ránéznél más szemszögből életed kihívásaira, pl a stresszre, kiégésre

  • ha úgy érzed teljesen egyedül vagy a világban, nincs támogatás

  • ha olyankor is harcolsz, küzdesz, ha erre észérvekkel nincs is okod

  • ha kíváncsi vagy, milyen rejtett erőforrásaid vannak

  • ha szeretnél a helyeden lenni

  • ha szeretnél szeretetet adni és kapni

  • ha szívesen békét és barátságot kötnél önmagaddal, a körülvevő világgal, az élettel

  • ha változni, változtatni szeretnél valamin

  • ha már elég bátor vagy, hogy kérdéseket tégy fel, és ezekre válaszokat szeretnél

  • ha úgy érzed kell egy kis segítség kérdéseiddel, problémáiddal kapcsolatban

  • ha szeretnél rendet tenni a lelkedben és ehhez hajlandó vagy mélyre ásni

  • ha nagyobb összhangot szeretnél önmagaddal és világgal

  • ha szeretnéd megtapasztalni, hogy elválaszthatatlanul összefüggünk minden más létezővel, életünk egy nagy szerves egész része, így sosem vagyunk egyedül

  • ha egyszerűen csak pihennél és tanulnál egyszerre

  • ha szeretsz jó társaságban lenni

  • ha tudatosabban szeretnél élni a hétköznapokban

  • ha hiszel a láthatatlan világban és készen állsz átadni magad ezeknek az energiáknak

Kirándulj és nézz a lelked mélyére!

Gyere velünk elvonulni

és

szerezz egy felejthetetlen élményt !

belső fény útja

Névtelen_transparent_marsvenusz.png
bottom of page